ATOM  SOUNDTECH  

SZÍNPADI HANGOSÍTÁS ÉS FÉNY , CSAPOD ,
 
 
 
FULL HORN-SPEAKERS  SOUNDSYSTEM !
 
 
 
MENÜ

Üdvözöllek a honlapon!

   Kiss András vagyok.

Ezen az egyszerű,de praktikus kis honlapon, a rég nem használt, hosszú éveken át porosodott,kopott, ám idén kicsit ráncba szedett és kiegészített Hangosítás-technikai felszerelésemet mutatom be.

   Célom,hogy összeszedve rég nem használt zenei-hangosító tudásomat és felszerelésemet, 2013-tól újból a WATT-ok világába vessem magam,remélhetőleg minden igényt kielégítő és ami talán a legfontosabb OLCSÓ - lehetőséget biztosítva a hangos zenét igénylőknek!

   Néhány szót most magamról:

 Zenei érdeklődésem egészen kis koromig nyúlik vissza. Szülővárosomban DOMBÓVÁRON kezdtem az egyik általános iskola rádió-stúdiójában. A középiskolában már diszkókat bonyolítottunk le, majd hosszabb szünet és katonaság után felkérést kaptam egy helyi rock-zenekartól, hogy segítsek a hangosításuk kialakításában. Nos, ez az a pont, ahonnan számítom a hangosítói pályafutásom kezdetét. Ez időben, úgy a 90-es évek közepe-vége felé tehető. Nagyon érdekes és számomra nagy kihívást jelentő feladat volt, az élőzene hangosítása a diszkók után! Meg is maradtam ebben a "szakmában".

   Nagyon sokat tanultam és nagyon sok segítséget kaptam  helyi szakemberektől, zenész barátaimtól, műszerész kollégáimtól, akik nélkül most nem írhatnám itt ezen sorokat!

   Köszönet tehát nekik és üdvözlet ezúton is mindenkinek, Dombóvárra ,akik ismertek és akik segítették tanácsokkal vagy épp munkájukkal az én hangosítási feladataimat!

   Dombóvárról családi okok miatt , a soproni régióba költöztem 2003.májusában.  Ettől az időponttól kezdve teljesen megváltozott az életem, a hangosításnak vége szakadt számomra!

  A felszerelés egy részén túladtam, a többi pedig a pajtában végezte porfogóként. Most viszont újra szeretném kezdeni itt  a Sopron -megyei CSAPOD-on !

 

 

      Néhány szót a felszerelésről :

 

  A hang-cuccomat kiegészítettem és bővítettem olyan irányban, hogy ne csak Zenekarok hangosítására legyen alkalmas, hanem sportpályák, klubbok, ünnepi beszédek,karaoke és akár eskövői vagy születésnapi rendezvényeken is tudjam használni!  

   Ehhez arra volt szükség, hogy a felszerelést kisebb egységekben is önnálló cuccként tudjam működtetni !   

   Kellett 100Voltos rendszer, kisebb keverő is, kisebb PA-BOX-ok , amiket könyebb kisebb helyszínekre elszállítani. Továbbá meg kellett oldanom, hogy a nagy tölcséres hangrendszer elemeit egyenként is komplett egységbe tudjam rendezni, attól függően, hogy kisebb vagy nagyobb a hangosítási feladat! 

  Nos, mindez megoldva! Tehát, a cucc méretét a hangosítási feladathoz tudom igazítani!

A legnagyobb rendezvény amire a cucc így most képes:  Szabadtéri-színpadi élőzene hangosítás max. 300-fős rendezvényen!

  A legkisebb pedig a szobai karaoke-buli !  :-))))   A két véglet között pedig jöhet bármi, mindent meg tudok oldani!

  A felszerelés összteljesítménye jelenleg mintegy 5000 WATT  ( 2 x 2500 Watt ) 

  A legkisebb bevethető technika teljesítménye pedig mindössze: 50 Watt  ( 2 x 25 Watt )

 A fény és látványtechnikai elemek még fejlesztésre várnak, így ebben a kategóriában max. néhány lámpát tudok csak felmutatni , egyenlőre !

         

         VÉGEZETÜL :

 

A Hangosítási felszerelés folyamatos bővítésén is dolgozok. A jelenlegi lehetőségek LISTA- formájában a honlapomon megtalálhatók, alább pedig  néhány fotó a motyóról!  

 A KAPCSOLAT - címke alatt pedig az elérhetőségeimet találod!

 Köszönöm,hogy ide látogattál !          

  

Asztali nézet